Forrás: Magyar Teátrum

Az Antoine de Saint-Exupery meséje nyomán készült színdarab ősbemutatóját január 22-én tartották a Gárdonyi Géza Színházban. Zalán Tiborral, az alapmű színpadra alkalmazójával és Andorka Péterrel, a zeneszerzővel beszélgettünk.

 -       Kedves Péter, most ismerkedtél meg az egri színházzal?

Korábban nem jártam itt… de még a pályám elején vagyok, s örülök, hogy a komolyabb munkát itt kezdhettem el. Aldobolyi Nagy Györgyöt (a Gárdonyi Géza Színház zenei vezetője - a szerk.) egészen kisgyerekkorom óta ismerem. Nyaranta sokat jártunk a családommal Zsennyére, ahol a Bezerédy - kastélyban művészek számára alkotóházat működtetnek, s ezen alkalmakkor sokat beszélgettünk a zenei világról. Akkoriban még csak egy érdeklődő kisfiú voltam. Később, mikor komoly céljaim lettek, a beszélgetéseink is komolyabbra fordultak. Gyuri bácsinak nagy szerepe volt abban, hogy erre az útra léptem. Sokat köszönhetek neki. Ő terelgetett engem először a zeneszerzői mesterség felé.

-       Mikor találkoztál először A kis herceg történetével?

Gyerekként olvastam először a regényt, s akkor még nem értettem meg teljes egészében. Illetve más dolgokat vettem észre benne, mint aztán később. Ez a történet nagyon sokrétű, kell hozzá egy bizonyos érettség… vagy egy nagyon jó megközelítés. Másként érint meg egy kiskamaszt, egy felnőtt embert, s természetesen másként egy kisgyereket. Úgy hiszem, hogy ez nem elsősorban gyerekmese,  és minden korosztályt megérinthet. Ezzel együtt is sokáig úgy gondoltam, hogy ez az a történet, ami egész biztosan nem jeleníthető meg színpadon. Mikor értesültem az ezzel kapcsolatos tervekről, és megkaptam a felkérést, igencsak fogtam a fejem, hogy ,,ebből ugyan mi lesz és legfőképpen hogyan”. (mosolyog) Nem tudtam elképzelni… aztán Tibor (Zalán Tibor a színdarab írója a szerk.) teljeséggel meggyőzött arról, hogy az elképzelés abszolút működik, annak ellenére, hogy ez a filozofikus tartalom mennyire megfoghatatlannak látszik. Nagyon is megragadható, s magával ragadó.

-       Milyen volt a kezdet? Hogy merültél bele a munkába, hogy fogtál hozzá a zeneszerzéshez?

Ahogy annak idején a regény sem könnyen adta meg magát számomra, úgy a készülő színdarabot is néhányszor újra kellett olvasnom, hogy elkezdjen forrni bennem, s megérkezzen az inspiráló lendület. Sokat beszélgettünk, elemeztük a történetet. Rádöbbentem ennek a ,,világnak” a mélységeire, rétegeire - amiket elkezdünk folyamatosan lebontani, darabjaira szedni és újból összerakni. Végül megszületett bennem a dallam… az eddigi legjobb munkámnak tartom, s nem azért, mert ez a legfrissebb kompozícióm.  Úgy érzem, ebben a zeneműben valóban benne van a szívem-lelkem, s benne van minden, amit most tudok.

Nagy András, Varga Levente

-       A kis herceg francia musical változatát ismered?

Ha korábban már feldolgozásra került egy olyan téma, melyen éppen dolgozom, azt szándékosan elkerülöm, távol tartom magamtól. Semmilyen szinten ne hasson rám, tudat alatti plágiumként se kerüljön át belőle semmi, szerkezetileg se hasonlítson. Legyen a születendő mű egészen a miénk. Ha már készen vagyunk, lehet tájékozódni.

Az 1974-es amerikai filmet ellenben megnéztem a munka kezdete előtt. Zsuzsa (Dávid Zsuzsa, a színdarab rendezője - a szerk.) hívta fel rá a figyelmem. Épp azzal bajlódtam, hogy ilyen filozofikus szövegekre hogy lehet zenét írni. S a film bizonyos dolgokban segített. Az ebből leszűrt tapasztalások alapján is javasoltam például Tibornak, hogy érzésem szerint mely szituációhoz illene egy-egy dal, s melyeknél lehetne ezt elhagyni. A munka során - természetesen közös megegyezés után – előfordult, hogy bizonyos zeneszámok miattam kerültek be, mások pedig, Tibor őszinte sajnálatára, miattam kerültek ki a darabból.

-       Milyen ez a Kis herceg?

Egy időben, egyszerre, mindig csak kevesen vannak a színpadon. Nincs kórus, se tercett. Minden dialógokból áll. Örültünk, ha egy-egy duett-helyzetet sikerült teremteni. Sok az ária, a szóló, s ez már-már monodramatikus hatást kelt. Ez az intim jelleg nagyon jól alkalmazkodik a témához. Wagner a kedvenc zeneszerzőm és ez a wagneri, motivikus gondolkodás ebben a musicalben is felfedezhető, bár nem olyan szigorúan. Az egyes karakterekhez és helyzetekhez külön motívum tartozik. A Pilóta és a Kis herceg motívuma például szándékosan nagyon különböző. A Kis hercegé nagy ívű, álmodozó jellegű, zenei nyelven dúr, míg a Pilótáé inkább szaggatott, moll-jellegű, de határozottabb dallam.

-       Ha egy drámát, regényt olvasol, hallod is a karaktereket a maguk zenei hangján?

Van, hogy valami annyira megfog, hogy elkezdek azon gondolkodni, hogy ebből bizony lehetne zenét, vagy zenés darabot írni, de általában nem az a típus vagyok, akinek fehér sál lobog a nyakában. (mosolyog) Nem szólal meg a fejemben a zene… nem hallok hangokat… Összerendezem, milyen karakterek vonulnak fel, s így találok ki motívumokat az egyes figurákhoz. Tudatosan. Általában akkor kezdek el az ihletre hallgatni, amikor már ismerem a figurákat, mikor bizonyos személyes kapcsolat alakult ki közöttünk. Ekkor már tudom, milyen zenei mintázat illik hozzájuk.

-       A regényt Zalán Tibor igazította színpadra. A közös alkotói folyamatban miként születtek meg a dalok? A benned már életre kelt dallamhoz igazodva jött létre a szöveg, vagy előfordult, hogy a dallam változott a szöveg kívánalmának megfelelően?

A színpadon nem maga a regény köszön vissza. Tibor rendkívül szabadon bánt a szöveggel, amibe nagyszerűen belehelyezkedett, virtuóz módon alkalmazva a párbeszédeket, átformálta azokat. A zenei szövegnek, a dalszövegeknek viszont sokszor mások a követelményei, mint a versnek, amit szavalunk. A ritmus például fontosabb, mint a szótagszám. Voltak olyan dalszövegek, melyeket egy az egyben megzenésítettem. Másszor feldudorásztam Tibornak, hogy mire gondoltam, s ő ennek megfelelően korrigált a szövegen. Ha némely szituációba én szerettem volna egy dalt beemelni, vázoltam, hogy azt milyen hangulatban képzelem el, milyen sorhosszúságokkal. Hogy az a dal gyors, vagy lassú legyen. Volt, hogy egy dalszöveget teljesen átrendeztem anélkül, hogy az általa közvetített képek sérültek volna. Megtörtem sorokat, szavakat helyeztem át. Tibor elfogadta. A prózába nem igazán szóltam bele. Csupán a dalok, dallamok tekintetében tettem javaslatokat. Például, hogy ezeknek hol célszerű megszólalnia… később, vagy éppen hamarabb.

László Bence, Nagy András

-       Mondanál pár szót a próbafolyamatról?

Ebben a darabban egyértelműen a zenéé a főszerep. Csak a zenei anyag 80 percet tesz ki. Nagy András (az előadásban a Pilótát személyesíti meg- a szerk.) és a gyerekek már jóval az olvasópróba előtt elkezdték tanulni a dalokat, teljes erőbedobással zajlottak a korrepetíciók. Nincs könnyű dolga leventének és Bencének, akik kettős szereposztásban személyesítik meg a kis herceget. A duettekkel együtt tizenkét dalt kellett megtanulniuk és az előadás alatt végig színpadon vannak. Megterhelő, de elég jól tűrik. Szépen tudják a szöveget, a táncokat, dalokat… amelyek megjegyzem, nem mindig könnyűek. Sőt! Duett- helyzetben kimondottan kihívás elé állítottam a partnereket. Teszem azt, amikor a Róka tanítja a Kis herceget a mindenki által ismert sorok mögötti titokra, abban a klasszikus zenén keresztül van egy jelképes zenei közeledés is, melyben, s mely által megszületik a barátság. A zene egy csodálatos dolog, sokféleképpen el lehet vele játszani. Kár lett volna kihagyni ezt a lehetőséget, mert rendkívül jól árnyalja a jelenet üzenetét.

-       Hogy érezted magad a társulatnál, a próbák alatt?

Nagyon jó a hangulat s nagy szeretettel fogadtak. A munkafolyamat alatt valóban együtt dolgoztunk. Ha valami kritikai megjegyezés volt, azt őszintén elmondták, megbeszéltük. Én is igyekeztem elég rugalmasnak lenni. Úgy vélem, jól tudtunk együtt dolgozni. Meg kell említenem a kilenctagú zenekart is, amely a technika csodájának köszönhetően hangzásban úgy fest majd, mintha hatvantagú együttes muzsikálna. Nagy Zoltánnal, aki az előadás zenei vezetője és karmestere, napokig programoztuk előre a két "keyboard"-ot. A billentyűsöknek mindig a megszólaló hangszínek szerint kell játszaniuk, és ez zongoristaként szokatlan kihívás elé állítja őket, a hangokat ugyanis mindig máshogy kell kötniük .Nehéz lehetett megszokni.

-       Mi számodra A kis herceg történetének mondanivalója?

Az emberi kapcsolatok különbözőségéről, s milyenségéről szól számomra. Meg lehet élni egy kapcsolatot felszínesen, de mélyen is. Ennek sokféle helyzetét emeli ki ez a darab. Az élet adta konfliktusok, s egyetértések domborodnak ki benne, a szerelem, barátság, felelősség különböző síkjainak, mélységeinek rendkívül színes tárházaként.

Varga Levente                            

-       Tibor, te mikor ismerkedtél meg A kis herceg világával?

Igazából nem is tudom. Valahogy szakaszosan. De ha őszinte akarok lenni, akkor felnőttként kerültem vele kapcsolatba először komolyabban. Addig számomra gyakorlatilag nem is létezett. Idézeteket hallottam belőle, azok kedvesek és szentimentálisak és jószerével semmitmondóak (vagy inkább nagyot mondóak) voltak.

-       Most, a színdarab írása közben, sokszor újraolvastad a regényt?

Nem kellett újraolvasnom. Pár évvel ezelőtt Mispál Attila kiváló rendezővel csináltunk egy Kóbor Csillag című előadást Debrecenben Saint-Exupery életéről, a színházban, és ahhoz nagyon sokat kellett olvasnom leveleket, Saint-Exupery-feljegyzéseket, műveket, köztük A kis herceget is.

-       Nehezebb, vagy könnyebb egy már létező művet színpadra adaptálni, mint a semmiből létrehozni egy új drámát, színdarabot?

Számomra az adaptálás sokkal nehezebb. Mert nem csak egy kész – egyféle formában teljes és egész – anyag vár arra, hogy elnyerje a színpadi formáját, de egy, tőlem gyakorta erősen eltérő, világszemlélet is. A kis herceg, hogy konkretizáljuk a témánkat, azért is volt számomra nagyon próbára tevő feladat, mert a gyönyörű filozófiai futamokon lebegő történetben alig van a színpad számára megfogható cselekmény. A színpad pedig, főként, ha gyerekeknek szánjuk elsősorban a nézőtéri székeket, megköveteli a cselekményt, a mozgalmasságot, a gyorsan egymásra következő változásokat. Ebben nem igazán nagy segítség a Saint-Exupéry-„szövegkönyv”.

-       Volt már kapcsolatod az egri társulattal, vagy csak most ismerkedtél meg közelebbről az itt folyó munkával?

Hogy is mondjam, hogy valamennyire pontos legyek… Vannak itt barátaim, színészek és színházi emberek, de az egri társulattal, mint közösséggel, nem volt komolyabb viszonyom. Sokat jártam Egerbe, évekig tanítottam a főiskolán, no meg a Kacsa elnevezésű sörözőben (ez komoly, ugyan miért csak arra avatott falak között képzelhető el komoly szellemi munka?!), bábosokkal foglalkoztam, akik mostanra lassan a bábszínházak középhadát kezdik el képviselni – már, ha megmaradtak a pályán.

-       Írtál már korábban is zenés darabot, s dalszöveget. A munkafolyamat során általában a dallamhoz  idomulva születik a szöveg, vagy elsősorban  a dallam igazodik a textushoz? A mostani alkotói folyamatban ez hogyan történt?

Sokféle forma létezik ahhoz, hogy a zene és a szöveg egymásra találjon. Andorka Péterrel abban maradtunk, hogy én megírom a szövegeket, azután ő nekilát dallammal felékesíteni azokat. Persze, Péter kiváló zenész és tapintatos férfiú, amikor az a nyavalyás prozódia közibénk szólott, finoman jelezte, hogy változásokat kér. De ha már így rám kérdeztél. Én kétféle zeneszerzővel dolgoztam eddig. Az egyik az, aki a prozódiát hozzáteremti a zenéhez (azaz, aki zenében alkalmazkodik) – ilyen Huzella Péter, akivel legkevesebb negyed évszázada dolgozunk együtt, és soha egy hangos szó nem hangzott el közöttünk –; a másik, aki ragaszkodik a prozódiához (és az általa leírt kottafejek időben megjelölt hosszához-rövidségéhez), ilyen volt Andorka Péter, akivel voltak levélváltásos kínlódásaink, de nem bántam, mert hihetetlenül invenciózus és tehetséges zenészt ismertem meg benne. Nagyon fiatal ember még, bízom benne, hogy ezeken a prozódiai keménykedéseken egy idő után ő is túlteszi magát. Mert ha magát a prozódiát nézzük, vannak annak kiskapui… de most ne nézzük!

Vókó János, László Bence

-       Mit üzen neked A kis herceg története?

Nekem már nem kéne, hogy üzenjen, azt hiszem. Van egy régi kedves A kis herceg-kötetem, abba gyöngybetűkkel írta bele egy akkori valaki – a dátum alapján éppen katona voltam Hódmezővásárhelyen –, hogy „…a búza színe miatt…”. Valami ilyesmit a kis herceg is mond a könyvben, de nem is ő, inkább a róka, így ez a mondat kapcsolatban van az emlékezéssel, vagy talán a felidézéssel. Érdekes lenne megtudni, annak a hajdani beleírónak mit üzen a mai kis herceg története. De ahhoz meg kéne néznie az előadást…

-       Kinek ajánlod leginkább a színdarabot?

Én minden darabomat általában mindenkinek ajánlom. Persze, ez huliganizmus, mert színházi belterjekben ismert, hogy én a felnőtt szövegeimben keményen beszélek, finomítva ezt, nem nagyon tartom a számat, jelesen, káromkodom, ha arra visz a kényszer, vagy arrafelé kényszerít az anyagom. Ezt a darabot elsősorban iskolásoknak ajánlom, és romantikus felnőtteknek, tehát, megint kimondtam a korosztály-nélküliséget. Az a tapasztalatom a gyerekszínházzal – elég régóta gyötörjük egymást a gyerekszínház, meg én, én és a gyerekszínház –, hogy akkor jó egy előadás, ha minden közönségrétegnek mond valamit, ami miatt érdemes leülni a nézőtérre. A legkisebbek egy tündi-bündi (szándékosan használom a szót, némileg ironizálva a szerzőtárs, Saint-Exupery felé) hercegecskével találkozhatnak, meg virágokkal, meg csillagokkal, és szép zenékkel. Nekik ajánlom. A nagyobbacskák már észrevehetik a rózsa önzését, a különféle bolygókon lakó emberek magányát és céltalan létezését, a még nagyobbak fölismerhetik a kígyóban a mérget és eltűnődhetnek az élet és halál kérdésén, a felnőttek meg elgondolkodhatnak könnyeken, barátságon, ártatlanságon, tisztaságon és… és… és… szóval, mindenkinek ajánlom ezt a darabomat is, a pólyástól a színházba botozó idős emberekig… meg vissza…

GGTánc Eger, László Bence

 A kis herceg: Varga Levente, László Bence

Szereplők: Nagy András, Kelemen Dorottya, Vókó János, Káli Gergely, Baranyi Péter, Blaskó Balázs, Sata Árpád, Dér Gabi, Tóth Karolina, Nagy Barbara

Közreműködik a GGTánc Eger, koreográfus:Topolánszky Tamás, rendező: Dávid Zsuzsa

Blaskó Zsófia
Fotó: Gál Gábor